Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Torabhaig Allt Gleann (0,7l, 46%)

20.990 Ft
Menny.:db
Cikkszám: 7028
Elérhetőség: Raktáron

Az Allt Gleann a Torabhaig lepárlót ellátó egyik tiszta vizű forrásnak a neve, erről kapta a nevét a főzde második hivatalos kiadása is, amely új whiskyhez képest viszonylag nagy mennyiségben jelent meg (legalábbis összehasonlítva néhány másik új skót lepárló debütáló kiadásával). Ez a gyakorlat elébe megy a whisky másodlagos piacokon történő térhódításának annak érdekében, hogy mindenkihez eljusson, aki szeretné elfogyasztani, kóstolni.

Skye szigetén már az 1800-as évek első felében megnyílt a sziget egyetlen lepárlója (Talisker), amelyet azóta minden whiskyrajongó megismert. Majd’ 200 évet kellett várni arra, hogy egy újabb whiskylepárlóval gazdagodjon a sziget.

A Torabhaig Distillery története papíron a 2000-es évek elején indult, hiszen akkor kapta meg az engedélyt az ötletgazda, Sir Iain Noble, hogy egy új lepárlót létesítsen a szigeten, egy régi farmépületben (az ötlet már régebben megszületett). Ennek megvalósulását sajnos nem érhette meg, de az épület szerencsére jó kezekbe került. A Mossburn Distillers független palackozó karolta fel a projektet, hogy végül 4 év felújítási munka után 2017-ben megnyithasson Skye szigetének második főzdéje.
A whisky jól illeszkedik a nyugat-highlandi lepárlók stílusához is, illetve Skye szigetének eddigi, füstös örökségét is továbbviszi, hiszen a Torabhaig single malt tőzegelt malátából készül.

Egységár: 29.985,71 Ft/liter
Nem értékelt
Várható szállítás: 2022. december 12.
20.990 Ft
Menny.:db

Leírás és Paraméterek

PARAMÉTEREK

Ürtartalom                  0.7 l

Alkoholtartalom         46 %

Palackozó                 TORABHAIG DISTILLERY

Gyártó                       TORABHAIG DISTILLERY

Brand                        Torabhaig

Italkategória               Skót Single Malt Whisky

Régió                        Highland

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!